A Nastron Kft. 2004-ben alakult meg abból a célból, hogy egy csapatként egyesítse azon szakembereket, akik akkor már több mint tíz éves szakmai múlttal rendelkeztek, és elkötelezték magukat a magas minőségű informatikai szolgáltatások mellett.

Filozófiánk

Alapelveinknek megfelelve törekszünk a munkafolyamatok automatizálására, központosítására, illetve ezek működésének rendszeres ellenőrzésére. Fontos, hogy a központosított rendszerben a frissítéseket, vírusvédelmet, illetve a központilag menedzselhető feladatokat egységesítsük, racionális keretek között az eszközparkot optimalizáljuk – szervervirtualizációk, erőforrás-csoportosítás. Így időt nyerve csak a lényeges és valóban erőforrást igénylő feladatokra tudunk koncentrálni.

Üzemeltetési filozófiánkban első helyen szerepel az adatbiztonság (adatmentés és határvédelem), az üzemi folytonosság zavartalanságának fenntartása, a működési kockázatok naprakész menedzselése és ennek megfelelően a katasztrófa-elhárítási tervek (DRP) kidolgozása, vagyis a nem várt meghibásodásokra való felkészülés. Az évek során partnereinkkel együtt fejlődtünk, folyamatosan szem előtt tartva a megjelenő újabb és újabb technológiákat, amelyek bevezetésénél mindig elsődleges szempont volt a racionalitás.

Alkalmazás fejlesztési alapelvünk, hogy az ügyfél igényeihez igazítva tervezzük meg rendszerét. Maximálisan figyelembe véve munkafolyamatait és partnereivel való együttműködését.

Fontosnak tartjuk a szolgáltatási szint (SLA) kialakítását, hogy az ügyfél mindig tudja, hogy a felmerülő hiba milyen státuszúnak minősül, és az egyes informatikai szolgáltatásokban bekövetkezett hibákat mennyi idő alatt lehet elhárítani, ezáltal is csökkentve a kimaradások által felmerülő üzleti kockázatokat. Törekszünk a redundancia kialakítására, vagy a kiemelt, illetve kritikus alkalmazást vagy szolgáltatást kiszolgáló eszköz helyettesítésének megoldására.

Cím

1097 Budapest
Gubacsi út 26.

Hívjon

T: 06 1357 6246
F: 06 70 901 6719

Kapcsolat

post@nastron.com
Nastron Info
© Minden jog fentartva!
2012